Hírek

Elérhetőségek

Szélerőműpark épül Banán

szeleromu

Dr. Hoffman László a szélerőmű projekt vezetője tartott tájékoztatást a településünkön létesülő szélerőműparkról március 21-én a banai művelődési házban. Elmondása szerint ez évben a projekt engedélyeztetése, 2024-ben pedig a kivitelezése történik. A tervek szerint 9-12 db acéltorony kerül telepítésre a falu feletti dombtetőn, illetve az ácsi út jobb és bal oldalán, a falutól egy kilométerre. A szélkerekekhez kb. 2000-2500 m2-es parcellák szükségesek, az igénybevett területekért a földtulajdonosok egyénileg kialkudott bérleti díjat kapnak. A bérleti díjat befolyásolja az elfoglalt terület nagysága, illetve a villamosenergia ára. A kivitelezés alatt elforduló zöldkárt is megtérítik az érintett gazdáknak.

Az érintett területek gazdáival már megkezdődtek a tárgyalások, kérjük aki még nem adta meg elérhetőségét az Bana Község Önkormányzatán a 06-34/468-868-as telefonszámon, vagy az info@bana.hu e-mail címen jelezze!

A szélerőműpark kialakítása számos előnnyel bír, hiszen megújuló energia, nincs káros anyag kibocsátása, elenyésző a madarakra gyakorolt negatív hatása, és a szélkerekek által kibocsátott zaj sem számottevő.

A megújuló energiaforrások egyáltalán nem bocsátanak ki szén-dioxidot, ezáltal nem növelik az üvegházhatást, így településünk is hozzájárulhat környezetünk védelméhez.